udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Coman, Vilhelmina

2006. július 10.

Ramnicu Valceán rendezték meg július 8-án az Első Regáti Szórványtalálkozót, amelyre több mint kétszáz magyar érkezett Craiováról, Targu-Jiuból, Ramnicu Valceáról, Orsováról, Ploiesti-ről, Motruról és Szörényvárról. A találkozón beszédet mondott Markó Béla RMDSZ-elnök, aki válaszolt a szórványban élő magyarok kérdéseire. Csorbai Lóránd református lelkész, a találkozó főszervezője, tíz hónapja a Ramnicu Valcea-i református közösség tiszteletese azt mondta, a lelkészek nagy része minél hamarabb szabadulni szeretne a regáti városból. „Sajnos a szórványmagyarság körében nagyon kevesen vannak, akik eljárnak templomba, és aktívan is részt vesznek a gyülekezeti életben.” – jelezte. Ramnicu Valceán az unitárius templom kicsinek bizonyult, emiatt a tágas baptista templomban gyűltek össze. A történet ezelőtt tíz évvel kezdődött, amikor egy Ramnicu Valcea-i magyar asszony kétségbeesett levele nyomán Vetési László református lelkipásztor magyarkeresőbe indult a regáti településekre. Első református istentiszteletét a város egyik kétszobás tömbházlakásában tartotta. „Nagyon sok minden változott, kevesebben vannak a városban, de többen vannak a templomban – hasonlítja össze a jelent a múlttal Vetési. – Bejárták az egész Havasalföldet, Szörényvártól Giurgiuig, magyarokat kerestek. Az EMKE hozott könyvtárat, és az RMDSZ helyi szervezete is megalakult. Vetési szerint a szórványban az egyházat tágabb értelemben kell venni, és tíz év alatt sikerült elérni azt, hogy Ramnicu Valceán vasárnaponként mindenki elmegy a maga templomába, aztán vallástól függetlenül eljön a magyar istentiszteletre is. – Ha én meghalok, kinek szóljon az asszony, hogy temessenek el? – kérdezi kétségbeesetten az orsovai Andrási Béla. – Meghalt egy református ember, Küküllővári Béla Orsován, és senki sem akarta eltemetni. Az orsovaiaknak végül mégis sikerült papot szerezniük, Makay Botond, a resicabányai református lelkész eltemette Küküllővári Bélát. A craiovai Kovács Péter József kezdeményezésére a prédikációk szövegét román nyelvre is lefordítják, hiszen a református istentiszteletre nemcsak magyar ajkú katolikusok, de románok is járnak. Serbanoaica Ilyés Klára, Targu Jiuból kitartóan harcol azért, hogy az ottani magyar közösségnek legyen honnan magyar szót tanulnia. Legfőbb célja jelenleg az, hogy – az RMDSZ segítségével – amolyan vasárnapi iskola formájában megszervezze a fakultatív magyar nyelvű oktatást. Önkéntest keres, aki megtanítaná az egykori bányászok Targu Jiuban maradt családjának gyerektagjait magyarul beszélni. Ehhez támogatást ígért Markó Béla RMDSZ-elnök. „A magyar közösségnek törvényes joga az is, hogy fakultatív rendszerben részesüljön magyar oktatásban” – tájékoztatta a szórványtalálkozó több mint kétszáz résztvevőjét Takács Csaba. Hozzátette, az RMDSZ vezetősége megvizsgálja, hogyan lehet egyvalakit foglalkoztatni, akár a Communitas Közalapítvány egy fiókjának kihelyezésével. Markó Béla arra tett ígéretet, hogy folytatják a szórványkollégium-programot, hogy minél rövidebb idő alatt megfelelő körülmények között lehessen biztosítani a szórványban élő összes magyar gyerek anyanyelvű oktatását. Nagy küzdelem folyik a megmaradásért Ploiesti-en is, az itteni magyar közösség egyik szóvivője a 68 éves Coman Vilhelmina. A ploiesti-i református templom felújításához kért támogatást, hiszen a két-három millió lej nyugdíjból élő hívek számára lehetetlen előteremteni az anyagi fedezetet. Bálint László brassói esperes lelkésztársaihoz hasonlóan azért küzd, hogy az anyagilag stabilabb körülmények között lévő gyülekezetek felvállalják a kis gyülekezeteket, a szórványban élőket. /Gujdár Gabriella, Tapasztó Ernő: Szórványsors vagy sorstalanság. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék